L I D O
Ez a név a történelem során összeforrt a szórakozás és az elegancia magasiskolájával. A Klotild ikerpalotákat Giergl Kálmán és Korib Flóris tervezte 1899-ben. Ez az időszak a „boldog békeidők”, az Osztrák-Magyar Monarchia korszaka volt, mikor is Budapest, az ország frissen alapított fővárosa a legnagyobb ütemben épült, szépült. A város kozmopolita törekvéseinek egyik legszebb épületegyüttese az akkori Eskü téren szecesssziós stílusban emelt Klotild paloták, mely rendkívül igényes kialakítású házak megteremtették azt a nagyvárosi építészeti légkört és hangulatot, amely a századfordulón itt élhető életformát- kétségkívül csak a tehetősebb rétegek számára- napjainkig oly vonzóvá tette.
A Ferenciek teréről nézve, a bal oldali épületben, a Lido-ban 1901-től a budapesti kávéházi kultúra hírnevét méltán öregbítő, fényűző stílusáról híres Belvárosi Kávéház működött, amely a város üzleti és szellemi életének közkedvelt fóruma volt.
A reggeli órákban a még ébredező vendégeket álomittas mámorukból a napi friss sajtó átböngészése közben egy híres „belvárosi reggeli” ébresztette fel. Délelőtt már elkezdtek szállingózni a törzsvendégnek számító művészek, akiknek szinte ez volt a második otthonuk. Krúdy Gyula szivarfüstbe burkolózva, feketét kortyolgatva itt írta a Szinbád novellák nagy részét, s a betérő ismerősök ezeknél az asztaloknál vitatták meg az aktuális politikai vagy esztétikai kérdéseket. Délután kalapos hölgyek betértek egy-egy kellemes barátnői csevelyre, miközben illatos teát és ínycsiklandó cukrászsüteményeket fogyasztottak. A csendesebb sarkokban szerelemes párok ültek egy mással szemben. Az ifjú urak gyönyörködtek mátkájuk csillogó tekintetében és gyöngyöző kacajában, a kisasszonyok szemlesütve pislogtak és hallgatták udvarlói kedves bókjait. Szürkületkor üzletemberek és brókerek csatlakoztak a művészek asztaltársaságához, ahol egy jó pohár bor és ízletes falatok mellett éjszakába nyúlóan vitatkoztak mindenről, ami csak foglalkoztatta őket. „Péchy Andor, a neves lóversenyjátékos, ügyvédírnok korában csak akkor evett bőséges vacsorát, ha Rohonczy Gida vagy Ráth Karcsi meghívta a Belvárosi Kávéházba.” (Krúdy Gyula: Péchy Andor, vagy egy magyar illúzió)
Ide az emberek haza jártak. Volt, aki a legendák szerint a postáját is ide kérette. A remek konyha, a pesti vendéglátás, a gyönyörű enteriőr és a törzsvendégek pompás harmóniát alkottak. Budapest szívében ez igazi szellemi és üzleti csomópont volt. Híres revü és varieté műsorok, később kaszinó otthona is lett a Lido. A második világháború után naponta három előadással várta vendégeit, így a nevetés, a jó hangulat, szórakoztatás és szórakozás beleívódtak a falakba.
Sajnos, az idő vasfoga és az alkalmanként kevésbé hozzáértő vezetés egyre több sebet ejtettek az épületen. A valaha volt csodás palota stukkóit leverték, freskóit lemeszelték, így az épület történelméhez és hagyományaihoz méltatlan állapotba került. Lassan a Lido is Budapest egyik elfelejtett mostohagyereke lett.
A 2005-ös restaurálás után újra megnyitották a Lido-t, a maga régi fényében és pompájában. Gondos és aprólékos kutatások eredményeképpen régi fényképek és leírások alapján helyreállították az épület belső díszítését, így újra visszakapta mindazt a csillogást és eleganciát, amit valójában sosem lett volna szabad elvesztenie. A tulajdonosoknak, akik magyar üzletemberek, nem titkolt céljuk, hogy a régi, híres budapesti úri hagyományokat felélesztve a Lido megint a szellemi élet és a szórakozás központja legyen. Erre az épületben működő elektronikus kaszinó, a hozzáértő személyzet, a nagyszerű konyha és az igényes műsorok szolgáltatják a garanciát. Remélhetőleg, valóra vágyik a tulajdonosok álma, hogy a Lido neve újra egyet jelentsen az igényes szórakozáséval.